ahogy neki álltam most írni, szinte úgy nézek ki, mint ahogy anno mindenki Carrie-je. na jó, kicsit sem nézek ki úgy, viszont  az elképzelés nem is lenne rossz.

életem talán legfurcsább 10 percét éltem át ma reggel. váratlanul, ami annyira nem is váratlan, szóval a biológiai édesapám felhívott. az utóbbi fél évben minden hónapban legalább egyszer felhív, hogy elmesélje mi is történik vele és a végén azért megkérdezi :'na, van már barátod? ' a mai beszélgetés viszont más irányt vett, kezdte azzal hogy 52 évesen úgy érzi újra szerelmes és very happy. mindenki dobja el ami a kezében van és hullámozzon. miközben végig hallgattam a rendkívüli románc történetét, eszembe jutott hogy fogat kellene mosnom és a szemöldökömet is ideje lenne kiszedni. ő közben folyamatosan beszélt, aztán feltűnt hogy a vonal másik végén valaki bömbizik, és hatalmas vehemenciával adja elő hogy ő mennyire szereti a kicsi lányát. nos, még meg is hatódtam volna ezen úgy laza 12 évvel ezelőtt, amikor még számított volna bármit is. 8 éve nem találkoztunk személyesen, és előtte sem szakadt épp bele abba hogy apaként helytálljon. tudom, én vagyok a világon a legnagyobb rohadék és a pokolra jutok, de közöltem vele hogy igazán kedves tőle, köszi, de most mennem kell. mit kellene mondanom? én is sírhatnék hogy egy elbaszott családban kellett főként miatta felnőnöm, de akkor valószínűleg én is ugyanott tartanék ahol ő 52 évesen.

na de mivel egész héten megint élvezhettem hogy szívatnak, így a hét utolsó napján elmentünk hajókázni a kis csapattal, ami kifejezetten jó volt, és jót is tett nekem mert kikapcsolta a gondolataimat. eddig úgy néz ki, hogy minden héten elmegyünk egy alkalommal, és már alig várom a következőt. miután hazaértem, olyannyira hulla voltam, hogy örültem annak is ha nyitva tudtam tartani a szemem. végül is valami filmet néztem a tv-ben kínomban, aztán álomba zuhantam. a ma reggeli kínos beszélgetés után megbeszéltük R-el hogy ilyen szép időben délután mászkáljunk egyet, addig pedig kifeküdtem az ablakba és élveztem a napsütést. esküszöm, tényleg feltöltődtem. kellett ez a kis semmittevés az utóbbi napok, hetek után.  közben muterkával megbeszéltük, hogy holnap bejön hozzám, mert anyák napja lesz következő héten, viszont én azon a hétvégén badacsonyi bortúrán leszek, így előre hoztuk kicsit. közben már rengetegszer elígérkeztem I-nek is, de valahogy soha nem jön össze a találkánk, viszont most elszántam magam, ez lesz az írásos bizonyítéka annak, hogy 2hét múlva hétvégén én fogom meglátogatni. este pedig végre megyünk koncertezni, már másfél hónapja vártuk ezt a napot és eljött ez is. habár annyira nem duhajkodhatok, mert vasárnap futóverseny van délelőtt, így legkésőbb 2-re haza is kellene érnem..ez a terv. szándékozom ehhez tartani is magam, már 2 hónapja nem voltam így sehol, és sokkal jobban is érzem magam azóta, amióta nem arról szólnak a hétvégék hogy igyunk amennyi csak belénk fér, mert attól elviselhetőbb minden. eléggé megszenvedtem azt az időszakot, de most végre minden nagyjából a helyére került, ha már itt tartunk, igen csak megragadta a figyelmem egy gagyi idézet, miszerint; túl sok vesszőt tettem oda, ahová pontot kellett volna már tennem. - szerintem ez totálisan illik rám az utóbbi időben, úgyhogy eldöntöttem, tényleg ideje pontot tenni bizonyos dolgok végére. sokszor mondtam már, de most valóban végleg elköszöntem Nyomitól, mert sokkal több kárt okoz, mint amennyi örömet csempészne az életembe. emellett  pestitől is elbúcsúztam, egyszerűen nem illenek bele a mindennapjaimba. az egyik nekem okoz gondot, a másiknak pedig én okozok nehéz napokat. szóval idestova 1 hete szilárdan kiállok a kis pontjaim mellett, és szeretném ha ez így is maradna. :)